de­cem­ber 9-én tar­tott együt­tes ün­ne­pi ülé­sén

Tu­dós bí­bo­ro­sunk ala­po­kat érin­tő mon­da­ni­va­ló­já­nak ránk néz­ve fon­tos üze­ne­te, hogy nem fosz­tat­ha­tunk meg kár­pát­me­den­cei lé­tünk alatt több száz évig el­is­mert nem­ze­ti­sé­gi azo­nos­ság­ból fa­ka­dó lé­tünk­től!

További, pontosabb részleteket itt tekinthet meg:

 Az egyházi tanítóhivatal a II. Vatikáni Zsinat óta hangsúlyozza azt is, hogy az emberi jogok abban a méltóságban gyökereznek, amely minden embert megillet. Ez a méltóság pedig egyfelől az emberi élettől elválaszthatatlan, másfelől minden személy számára azonos. A jogokat, amelyek ebből a méltóságból fakadnak, az ember a természetes ész világánál is képes megragadni és megérteni. De még szilárdabb ez a megalapozás a természetfeletti kinyilatkoztatás fényénél, hiszen maga a teremtő Isten az, aki mindent tud az ember és a világ természetéről és összefüggéseiről.

Az emberi jogok végső forrása tehát nem az emberek puszta akaratában és kívánságában, nem az államban, nem a közhatalomban keresendő, hanem magában az emberben és a teremtő Istenben. Az emberi jogokról az Egyház azt tanítja, hogy azok egyetemesek, helytől és időtől függetlenül valamennyi emberi lényt megilletnek. Egyben sérthetetlenek is ezek a jogok, hiszen hiábavaló lenne meghirdetni őket, ha nem tennénk meg mindent annak érdekében, hogy azokat "mindenki köteles legyen mindenhol és mindenkivel szemben tiszteletben tartani". Ezeket a jogokat elidegeníthetetlennek is mondjuk. Sem magunkat, sem embertársunkat nem foszthatjuk meg tőlük, mert ezzel az emberi természet ellen intéznénk támadást. Mindezek alapján egyértelműen vallja az Egyház, hogy az emberi jogokat nemcsak külön-külön, hanem a maguk együttesében kell védelmezni. A mondottakból következik, hogy az emberi jogok nem vágyak vagy vélemények puszta kifejezései, tartalmukat az állam nem adja, hanem elismeri. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata még a címében is ezt a szemléletet tükrözi, hiszen ezek a jogok oly mértékben tartoznak természetük szerint magához az emberhez, hogy "minden embert megilletnek mint embereket, nem pedig másodlagos sajátosságok alapján, melyeket másoknak joga volna tetszésük szerint meghatározni".

Er­dő Pé­ter bí­bo­ros, prí­más tel­jes, az „Em­be­ri jo­gok az újabb egy­há­zi meg­nyi­lat­ko­zá­sok­ban” cí­mű, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án 2009. de­cem­ber 9-én az em­be­ri jo­gok nap­ja al­kal­má­ból tar­tott ülé­sen el­mon­dott elő­adá­sa a www.menszt.hu/Em­be­ri jo­gok az újabb egy­há­zi meg­nyi­lat­ko­zá­sok tük­ré­ben.pdf  és a www.vi­gi­lia.hu/2010/3/er­do.htm cí­men ta­lál­ha­tó.

További, pontosabb részleteket itt tekinthet meg:

„Az egyes nyelvi, kulturális, történelmi alapokon kialakult emberi közösségek, nemzetek olyan sajátos tapasztalatokat, olyan pótolhatatlan zsenialitást hordoznak, ami nélkül szegényebb lenne az egész emberiség. A Teremtő iránti tisztelet tehát elvezet a népek és nemzetek értékének elismerésére.
Az újkori nemzetfelfogást és a mögötte rejlő törekvéseket Egyházunk elsősorban a társadalommal kapcsolatos erkölcsi tanítás keretében közelítette meg. Ebben a tanításban az állam igazságos, erkölcsös rendjének egyik sarkköveként az emberi jogok tiszteletben tartása jelenik meg. Az állam feladata, hogy a területén élő emberek alapvető jogait biztosítsa. A Pacem in terris kezdetű enciklika az alapvető jogokat tartalmazó felsorolásában a közösség alkotásához való jogot is hangsúlyozza. Az enciklika nagy jelentőséget tulajdonít a kisebbségek problémájának is. Mivel a mai államok jelentős részében nemzeti kisebbségek is élnek, az emberséges életfeltételek megteremtése számukra a felelős állami tényezők fontos erkölcsi kötelessége.
Általánosságban a katolikus társadalmi tanítás a népnek és a nemzeti értékeknek komoly jelentőséget tulajdonít. Boldog XXIII. János pápa Mater et Magistra kezdetű szociális enciklikájában az egyes népek sajátosságára is rámutat. Ennek kapcsán értékes emberi hagyományokról és a népcsoportok sajátos arculatáról beszél. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint az egyes népek életének értékes szokásait tiszteletben kell tartani. Nem csupán az egyházi missziós tevékenység során kell ügyelni az egyes kultúrákra, de támogatni kell a nemzeti kultúrák további fejlődését is. Az Egyház társadalmi tanítása elutasítja az olyan magatartást, amely más nemzetek lebecsüléséhez, illetve a kisebbségek hátrányos kezeléséhez vezet. Egyházunk legújabb tanítóhivatali megnyilatkozásai szerint, „az emberi jogok területe a népek és nemzetek jogaivá szélesedik ki, ugyanis ’ami érvényes az egyes emberre, az érvényes a népekre is’. A Tanítóhivatal emlékeztet arra, hogy a ’nemzetek jogai nem mások, mint emberi jogok, sajátosan a közösségi élet szintjére alkalmazva’. A nemzet rendelkezik ’a saját nyelv és kultúra jogával, amelyek közvetítésével szellemi szuverenitását kifejezi és fejleszti’

" Vajdaságiak Brüsszelben

 2007.04.06.
Nyílt meghallgatást szervezett a Középeurópai Jogvédő Bizottság

 Március 20-án három tagú köldöttség ismertette a Vajdaság helyzetét azon a meghallgatáson amelyett Bernat Joan i Marí katalán képviselő szervezett. A meghallgatás hátterében az a tényfeltáró körút áll, melyett a belgiumi Középeurópai Emberjogi Bizottság elnöke Pierre Gollet és két munkatársa tett a Vajdaságban még 2006 szeptemberében. A meghallgatás vezérgondolata “ A multietnikus Vajdaság – a demokratikus Szerbia záloga” az újonan kialakult szerb belpolitika buktatóira, de egyben a megoldási lehetőségekre öszpontosította a figyelmet.

 Dr.Bozóki Antal úr, Újvidék-i ügyvéd és az Árgus-Szerbiai Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke bevezető tanulmánya – “Mi marad az autonómiából?-Elmélet és Valóság” – arra kereste a választ, hogy a hagyományosan önazonosságtudattal rendelkező tartományban milyen jogi keretekben beszélhetünk autonómiáról. Történelmi áttekintőjében utalt a mintegy 300 éves hagyományra, mely szerint “Vajdaságban létezik a polgári osztály történelmi hagyománya, hogy a saját sorsát irányítsa. Ilyen alapon jöttek létre a múltban az önkormányzat különbözõ formái, mint pl. a Temesi Bánság (1716), a szabad királyi városok (Zombor – 1747, Újvidék – 1748, Szabadka – 1779), a 14 községbõl álló törökbecsei (1751–1848) és a tíz községbõl álló kiváltságos kikindai kerület (1774–1867), valamint az ún. Szerb Vajdaság–Temesi Bánság (1848–1960).

 Ettõl eltérõen, a Dunától és a Szávától délre esõ helyi önkormányzatnak nincsen hagyománya, mert a török birodalom nem tûrte a decentralizációt. Mindezért Vajdaság autonómiatörekvése iránt ezen a tájon nincs megértés.”

 A második világégés után az 1946-s jugoszláv alkotmány szavatolja Vajdaság autonómiáját,ami az 1974-s módosítás által éri el a legfejletebb fokot,” ami Vajdaság számára biztosította az önszervezési, a törvényhozási, igazságügyi és végrehajtási jogkört és illetékességet is.”

 A Milosevicsi idők az autonómiák megnyirbálását, megszüntését hozták.” Mindez Szerbia számára biztosította a Vajdaság feletti hatalmat, olyan méretű kizsákmányolását és a természeti kincsei feletti korlátlan rendelkezést, amire a tartomány történelmében nem volt példa, a második világháborús időszakot kivéve.”

 A mai helyzetből a kivezető megoldást az előadó a következőként képzeli el: “Vajdaságot, mint egyenrangú / államalkotó népek történelmi és polgári jellegű európai régiójaként kellene definiálni, amelyben minden nemzetnek azonos jogai és kötelezettségei vannak, függetlenül a számbeliségüktől. Biztosítva egyúttal a vajdasági parlamentben az itt élő minden nemzeti közösségeknek a lakosságban való részvételével arányos képviseletét is. Ezért mi Vajdaság autonómiájára nem kizárólag etnikai kérdésként tekintünk, hanem mint a demokratizálás és a fejlődés kérdésére.”

 Darko Babić úr a Bunyevác Párt elnöke népének helyzetét foglalta össze, rámutatva arra, hogy dacára számbeli kicsiségükre aktívan jelen vannak a helyi politikai életben és követelik az egyenjogú méltányos bánásmódot. Ismertette röviden történelmüket mely szerint a bunyevácok egy a szerbektől és a horvátoktól elkülönülő, hitében katolikus szláv nép. 1945-ben Tito megszüntette a bunyevác nemzetiséget, mely a régi Magyarországon elismert népcsoportként élhetett. Az 1941-s magyar népszámlálás szerint Szabadka összlakosaiból 43 832 vallotta magát bunyevácnak, míg magyarnak 38 335, szerbnek 8759, horvátnak 880.

 1991 óta újra elismert népcsoportként szerepelnek, de hátrányos megkülönböztetésben van részük, mivel minden áron a horvátok közé akarják sorolni őket. Követelik az egyenrangú bánásmódot és iskoláik visszaállítását, 1945-ig Szabadkán saját gimnáziummal rendelkeztek.

 A Magyar Polgári Szövetség elnöke Rácz-Szabó László úr a magyarság jelenlegi helyzetét tárta a hallgatóság elé, főleg az elmúlt időszak magyar elleneségeire téve a hangsúlyt. A milosevicsi rendszer 50-60 000 magyart üldözött el, sokakat kivittek a frontokra, ahol meghaltak, vagy lelkileg tönkrementek. Ebbenaz időszakban a vajdasági magyarságot mélyen elnyomták, intézményeket szüntettek meg, a nemzetiségi összetételt erőszakosan, a magyar tobbségű helységekbe szerbek betelepítésével változtatták meg. A bíróságok sokszor elfogultak a magyarokkal szemben. A múltbeli sérelmek orvoslása is elmarad, a koszóvoi szerbek számára követelt autonómiát a magyaroknak nem hajlandók szavatolni.

 Végezettül Pierre Gillet felhívta a jelenlévők figyelmét a Temerin-i fiatalokat sújtó aránytalan börtönbüntetésre, öten 61 évet kaptak míg hasonló esetért a szerbek pár évvel bűnhődnek.

 A hozzászólások alatt Becsey Zsolt EP képviselő kihangsúlyozta a civil szféra fontos szerepét a politika terén, megköszönte katalán képviselőtársának a meghallgatás megszervezését, melyen rajta kívül még négy Fideszes kollégája is jelen volt. Az MKP-t Duka-Zólyomi Árpád képviselte. Számos asszisztens jelent meg és nagy érdeklődést tanúsított az Európai Bizottság megfigyelője is. Doris Pack asszony az EP szerbiai bizottságának elnöke átfogó tájékoztatás céljából irodájában fogadta Bozóki és Krivánsky urakat. A magyarországi média kivételesen foglalkozott az eseménnyel.

 Koszovó státusának alakulása nagymértékben mérvadó fordulatot jelent majd Vajdaság jövőjében is. Doris Pack szerint Koszovó elvesztése hosszú időre megbéníthat mindennemű vajdasági autonómia törekvést, ami nem azt jelenti, hogy erről az alapvető jogról Vajdaság népeinek le kéne mondaniuk.

forrás: olvasói hír „Krivánszky Miklós - Brüsszel”